Alternatív energia

Blog

Irgum- burgum

PDFNyomtatásE-mail

Blog

Jújjj, úgy felhúztam magam már korán reggel, hogy azt el se hiszitek.

Ma reggel megjelent a Metropol nevű napilap egyik mellékletében egy rövid cikk, ami az elektromos autókról ejt néhány szót. A két kis 5 centis hasáb éppen csak felvillantja a Székesfehérváron elhelyezett elektromos töltő állomást, illetve hablatyol valamilyen CO2 kibocsátás megspórolásáról.

Megint én leszek a rossz, tudom. Akkor is elmondom a véleményem, hogy az elektromos autó tipikus esete kis hazánkban a "penészes a fal, mit tegyünk? -gipszkartont rá, nem fog látszani egy ideig.. " és hogy miért is?

Nos, való igaz, hogy maga az elektromos autó mivel nem éget tüzelőanyagot, ezért nincs is kibocsátása, ellenben valami mégis hajtja azt a motort. Persze ha marketingesek vagyunk, akkor el is vághatjuk a környezetétől a kocsit, mint valami ufó, hogy ő aztán totál zéró kibocsátású, és ez persze igaz is. Viszont valami hajtja, méghozzá az elektromos áram. Az pedig mint korábban kifejtettem vajmi kevéssé környezetbarát módon állítódik elő. Ha az elektromos autók töltőállomásai a hagyományos VER-re integrálódnak, akkor cseppet sem környezet barátak, hiszen jelen gazdasági helyzetben, illetve a napjainkban tapasztalható energetikai szervezésnek hála nem a környezetkímélő technológiák kapnak teret, hanem a gyorsan épülő, gyorsan profitáló gáz üzemű erőművek.  Azaz, ha tömegesen eresztünk az utakra ilyen járműveket jelentős VER oldali fejlesztések kellenek, hogy az igények kielégíthetőek legyenek.

Talán nem kell sokat magyaráznom rajta, hogy ha a teljes környezetében vizsgáljuk az elektromos autókat egyáltalán nem biztos hogy olyan nagyon környezetbarátok lesznek.

Viszont ha sikerülne egy önálló infrastruktúrát kiépíteni a töltőállomások számára, ami csak környezetkímélő, megújuló energiákból állítja elő az energiát akkor áldásom rá. Bár ennek nem sok sanszot adok, hiszen olyan bődületes költségeket vetne fel, hogy nem lenne rá vevő, aki ilyen áron is lemond a kőolajszármazékok adta dinamikus vezetési élményekről.

Nem az elektromos autóval van a baj, hanem azzal, hogy ez nem egy probléma megoldása, hanem csak elkendőzése. 

Ha jelentősen kizöldülne a villamos ipar, akkor ezek a remek kis járművek valóban hasznosak, és környezetkímélőek lehetnének, de így mindössze a kibocsátást csökkentik valamelyest. Illetve a koncentrált tüzelőanyag égetés hatására némi füstgáz tisztítás is bejátszik még. De ezek akkor is létező gondok maradnak, legfeljebb ki "photoshopoljuk" a képből.   

 

 


read full article
 

Fenntartható Filmzuhatag

PDFNyomtatásE-mail

Blog

Holnap lesz a Föld Napja. A Tükörben a Világ kiállítás meghív mindenkit ezalkalomból egy különleges rendezvényre:

A ZöFi és a Védegylet bemutatja:

FENNTARTHATÓ FILMZUHATAG

Időpont: április 22. csütörtök 18:30-tól 22:00 óráig

Helyszín: Iparművészeti Múzeum, földszinti Galéria

A belépés ingyenes!

Részletes program:

18.30 - 19.30:

Rövidfilmek inspiráló városi kezdeményezésekről:

Bogotai remények (30'), Komposztáló társasházak (5'), Kertészek vagyunk (20'), Pereskedésből utcabál (5') 

19.30 - 20.00:

Fair Trade Büfé, A Fair Világ szövetségével

20.00 – 21.00:

A közösség ereje (53') c. film magyarországi premierje.

Izgalmas dokumentumfilm Kubáról és az olajválságból kivezető utakról.

"Amikor Közép-Európában már több országban folyamatban volt a 'rendszerváltás', Kuba egy másfajta problémával nézett szembe: a Szovjetunió nem tudta folytatni az "energiasegélyt" és 'elzárták az olajcsapot'. Azóta a kubai népnek sikerült átmennie egy nagyon fontos 'átalakuláson’, és olyan mezőgazdaságot létrehoznia, ami nem függ a fosszilis energiaforrásoktól.”

 

Több info a filmről (angol nyelven) :http://www.powerofcommunity.org/cm/index.php

Kiss Tibor cikke: Alkalmazkodás a csökkentett fosszilis energiaellátáshoz – Kuba, mint példa.

21.00 - 22.00:

Beszélgetés a filmről

Vendégeink:

- Takáts Santa András, biológus, Védegylet

- Balaci Adrian, kutató, kreatív igazgató „Durgá-Vishnu Dévá” (Társadalom- és Környezettudatos Üzlet- és Vállalkozásfejlesztési Kft.)

- Moderátor: Vida Viktor, Védegylet

Klímabarát borkóstoló a beszélgetés alatt, a Wekerlei Bortár támogatásával.

Házigazda:

- Zöld Fiatalok Egyesület

- Védegylet, Global Projekt munkacsoport

 


read full article
   

Honnan tudni, hogy magyar vagy?

PDFNyomtatásE-mail

Blog

Ha több tejfölt használsz, mint ketchupot.

Ha a paprika legalább olyan fontos, mint a só és bors.

Ha valamelyik rokonod Attila, József, László, János vagy István.

Ha szereted a Túró Rudit, de nem igazán tudod elmagyarázni a külföldieknek, mi az, amíg meg nem kóstolták.

Ha külföldi barátaid megkérdezik, hogy hiszel-e még abban, hogy a Mikulás ajándékot hoz dec. 24-ről 25-re virradóra, - a válaszod némiképp zavart, hiszen a Mikulás nálunk dec. 6-án ajándékoz és amúgy karácsonykor a kis Jézus ajándékoz, és az ajándékok már 24-én este ott vannak.

Ha nem beszélsz teli szájjal.

Ha 5 percen keresztül tudsz egy levegővel káromkodni úgy, hogy nem használod ugyanazt a szót kétszer.

Ha az eljegyzési gyűrűd az ellenkező oldalon viseled.

Ha a vonat még el sem hagyta az állomást, de te már eszed a szendvicsed (általában egy fél paprika vagy paradicsom van benne) és többnyire rántott hús. …

Ha egy 79 km hosszú tavat magyar tengernek hívsz.

Ha soha nem mész el otthonról vizes hajjal, mert megfázol, és mindig viszed a hajszárítót, ha külföldre mész.

Ha tudod, mi az a pogácsa, dobos torta, kürtős kalács, főzelék, túrógombóc, és szereted is ezeket.

Ha sokkal találékonyabb vagy, ami a csalást illeti, bármelyik nemzetnél.

Ha a Micimackó és a Flinstone család sokkal viccesebb szinkronizálva.

Ha tudod, hogy a „rézfánfütyülő rézangyalát” valójában egy káromkodás.

Ha van névnapod, és senki nem érti, mire jó az.

Ha gyümölcsöt használsz leveshez is.

Ha tudod, hogy minden zseninek vagy hírességnek van magyar kapcsolata, vagy csak szimplán magyar.

Ha mindenkinek elmondod, hogy a Rubik kocka magyar találmány.

Ha esküszöl arra, hogy a fokhagyma és a mézes tea kiűzi belőled a nyavalyát kevesebb, mint egy nap alatt.

Ha gyerekként folyton répát kellett enned, és arra a kérdésedre, hogy ”miért?”, a szüleid azt válaszolták, hogy „azért, hogy jobban tudj fütyülni”.

Ha nehéz elmagyarázni, hogy családnév az első helyen van, vagyis ez nem a keresztneved.

Ha boldog szülinapot kívánnak neked - meghúzzák a füled.

Ha termálvíz vagy fürdő van a lakhelyeden, vagy legalább 10 km-en belül. 

Ha tudod, hogy melyik nemzet adta a legtöbb Nobel-díjast a világnak.

Ha tudod, mi az a tepertős pogácsa.

Ha azt hiszed, hogy ha esőben állsz, megnősz.

Ha el tudsz beszélgetni idegenekkel a buszon vagy az orvosra várva intim dolgokról, de felháborodsz, ha az anyagi helyzetedről érdeklődnek.

Ha nem jó a normál méretű párna, mert vagy óriásinak, vagy nagyon kicsinek kell lennie.

Ha magyarul beszélsz külföldiekhez, de lassabban és hangosabban, hogy "értsék".

Ha madártejet eszel desszertnek.

Ha a mesék nem úgy végződnek, hogy örökké boldogan élnek, hanem hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Ha a nagyid azzal "fenyeget", hogy ne vágj pofákat, mert úgy maradsz.

Ha saját erős paprikát termesztesz az udvaron, vagy az erkélyen kis cserépben, hogy garantáld az erősségét.

Ha azt ecseteled, hogy ne egyenek görögdinnyét augusztus 15-e után, mert Lőrinc belepisilt.


read full article
 

Szelektív gyűjtők kerestetnek #5

PDFNyomtatásE-mail

Blog

Skóciából kaptuk a következő képeket, melyhez egy kis kommentár is kapcsolódik az ottani állapotokról. Nem leszek rest és utánajárok, jövő héten ugyanis szokásos brancsunkkal ellátogatunk a Skót-felföldre és beesszük magunkat a rengetegbe :)

Íme a kommentár Denis módra:

Skóciában a helyzet

A rendszerváltás 20 éve megtörtént, így lett volna időnk felzárkózni minden téren, beleértve a környezettudatos életmódot is. A tények egy olyan kapitalista országban, mint Skócia azonban nem esnek annyira messze tőlünk, mint gondolnánk. Fejlettségük, előrehaladt környezettudatos gondolkodásuk, irigylésre méltó is lehetne…

Maguk a városok tiszták, a falvak csodálatosak, a farmok rendbe van téve, nincs nagyon parlagon hagyott terület sem. Viszont ahol van, ott szemét és műanyag mindenhol, akar 2nm-en is… Mindenki úgy gondolja, hogy ami nem az enyém, azért nem büntethetnek meg. Hát ez a kényelmes kapitalizmus, csak addig törjük magunkat, ameddig a jog kötelez minket, sokszor még addig se.
Szóval a farmok rendezettek és parkosítanak mindent, amit csak érnek. A folyók ihatóak es tiszták, de csak a Highland-en ellenőrzik őket.
Ami azért kiderült pár hónapos itt tartózkodásom alatt az az, hogy azért van a szőnyeg alatt egy kis pitty-putty…
Skócia (vagy akár Anglia) is a multik országa. Közel 70 millió ember lakja, ami alatt azt kell érteni, hogy ennyi ember megy naponta Tescoba, Asdaba, Lidlbe és még sorolhatnám. Itt is a műanyag az úr, napi 2kg/fő átlagban, az annyi mint 140 M kilo per nap… hoppá, ehhez képest, alig látni kukát, vagy szelektív hulladékgyűjtőt, sok minden megy a kommunális szemétbe.
A kivételek egyek és ugyanazok, mint otthon. Kell egy csipetnyi utánajárás, lelkiismeret és persze iskolázottság. Akkor van tudatosság. De a melós itt is csak melós. Amúgy lehet rendelni otthonra szelektív gyűjtőket már a neten is, bár ezeknek elég borsos az ára.
Végeredmény: Építik a szemétlerakókat, abból a pénzből, amit megelőzésre kéne fordítani, de amíg a multi az úr és szépen tejel, az állam becsukja a szemet és építi a szemétégetőket, meg a lerakókat. Olcsó és marad is.

 

 

 

 

 

 

 

Érdekesség, hogy3 különféle szelektív üveggyűjtőt látunk (fehér, zöld és barna üvegre), ami itthon maximum a fehér és a színes üvegre korlátozódik. Sajnos hazánkban csak a fehér üveget hasznosítják.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végre egy konténer amin van információ! Láthatjuk rajta, hogy a cég skót, illetve hogy ha randalírozni akarunk, azt rögzíti az Orwell rémálmaiban megjelenő, ma már azonban hétköznapos CCTV. Ruhagyűjtő konténer itthon is van, az egyik cég ellen most van bojkott! :)


read full article
   

Kifolyik az arany az ujjaink között (2. rész)

PDFNyomtatásE-mail

Blog

Réges-régen az ország egyharmada lápos, vizes élőhely volt, amit megfigyelhettünk az előző rész pocsolyatérképén is. Ezt mi alakítottuk át saját elképzeléseink szerint az utóbbi pár száz évben, nélkülözve minden hosszú távú gondolkodást. Ilyenkor azonban jól látszik, hogy azért kicsit túllőttünk a célon, elsőfokon sikeresnek ítélt beavatkozásaink másod-, harmadfokon bizony kudarcnak minősülnek. "Majd az idő megméri!" - mondaná nagy tanítónk. Hát most megmérte...

Kezdetben sikeres, majd később kudarcként megélt fejlesztéseink közül most legaktuálisabb a Tisza szabályozása, melyet Széchenyi az 1830-as nagy árvíz után szorgalmazott, s Vásárhelyi tervei alapján meg is épült többek között 4000 km gát. Úgyhogy a lápi ember fogta magát a bölcsességével együtt (mert ő anno ügyesen alkalmazkodott a környezetéhez: pákászat, méhészet, kosárfonás, ...) és beköltözött a panel 6. emeletre chipset zabálni és tv-t nézni...

A középszakaszi jelleggel meanderező Tisza így meg lett fosztva több száz kanyarulatától, begyorsítva ezzel a lefolyás folyamatát. Az általa érkező szerves anyagok így kevésbé rakódnak le, ráadásul az öntözés mindennapi feltétele lett a növénytermesztésnek... S a problémaspirál folytatódik, hogy csak a megváltozott növény- és állatvilágot, vagy a Kiskunság elsivatagodását említsem.

(Itt volna érdemes foglalkozni a Kis-Balaton történetével is, ami talán az emberi hülyeség Arany Penge díjas reklámja lehetne...)

További ínyencség, hogy pl. a Ráckevei Dunaágban soha nem látott alacsony vízszint uralkodik, miközben az ország varacskol... Szigetszentmártoni cimborám avatott be (dunai gyerek), hogy azért nem lehet ezt az ágat elárasztani, mert félő, hogy a Kvassay zsilipet kinyitni igen, de elzárni már nem lehetne, mert szétfeszítené a víznyomás: ennél a pontnál majdnem hátast dobtam a csónakból... Utánaolvasva kicsit megnyugodtam, mert most van beadás alatt a 35 milliárdos RSD-projekt, melynek egy része pont ennek a zsilipnek a felújítása.

(Kaptunk egy levelet, miszerint tévedtünk, úgyhogy ezt gyorsan megosztom veletek: "Néhány tévedés korrekciója: -Az RSD projekt keretében - Tasson - a zsiliptől független vízleeresztő műtárgy épül. Kétirányú turbinái vagy áramot termelnek, vagy a vizet emelik át az időnként magasabb Dunába. Biztosítva ezzel minden helyzetben a víz kieresztésének lehetőségét.

A Kvassay zsilip és turbina rendszerhez -állításoddal ellentétben - hozzá sem nyúlnak.- Cikked írásának pillanatában az RSD vize azért alacsony, hogy a hozzá tartozó cirka 1700km2 vízgyűjtő területéről a esőzés okozta belvizet, az árapasztó csatornákon keresztül, gravitációs úton be tudja fogadni.

Lásd bővebben az RSD projekt leírását, illetve az RSD funkcióját és üzemeltetési leírását a KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG honlapján.")

Summázva gondolataimat tehát, olyan települési- és ellátó struktúrákat építettünk ki (strukturális fogság), amelyek a víz levonulásakor recsegnek-ropognak…  Ilyenkor széttárt karral állunk, hogy milyen könyörtelen a természet… Pedig csak olvasni kellett volna a jelekből és bölcsen cselekedni. Természeti katasztrófa? Szerintem inkább emberi dicső cselekedetek (pl. nemzeti nagyjaink folyószabályozásának) katasztrofális kimenetele! A rövid távú gondolkodás eredménye.

Félre értés ne essék, minden részvétem az idei árvízkárosultakat illeti, megdöbbentő képeket látni élőben és tévében egyaránt. S minden elismerésem azoknak, akik mennek segíteni...


read full article
 

Szatíra

PDFNyomtatásE-mail

Blog

szatíra (a görög szatürosz, azaz „szatír” vagy latin satira, azaz „gyümölcsöstál” kifejezésből) két jelentésben is használatos:

 

  • Szűkebb értelemben költői szatíra. Egy ókor óta használt lírai műfaj. Jellemzője, hogy a valóság komikus-ironikus ábrázolására törekszik. Ábrázolási módszerei között szerepel az arányok megváltoztatása, a kicsinyítés, a nagyítás, a túlzás.
  • Tágabb értelemben szatirikus ábrázolásmódú mű. A költői műfaj nevéből született a szatirikusság fogalma, amely mindenféle művészeti ágban, műfajban megtalálható ábrázolási módszer. A bemutatott helyzet vagy ember látszólag komoly, a történet, illetve a körülmények összessége viszont groteszk vagy abszurd, és ez a kettősség komikus-ironikus hatást eredményez. Az ilyen ábrázolási módot alkalmazó műalkotást tágabb értelemben szintén szatírának nevezzük, ezek között lehetnek regényekdrámák (pl. Arisztophanészvígjátékai), filmek stb.

  

 


read full article
 

A vizes élőhelyek világnapja !

PDFNyomtatásE-mail

Blog

Február 2. a Vizes Élőhelyek Világnapja annak emlékére, hogy 1971-ben ezen a napon fogadták el az iráni Ramsar városában az úgynevezett Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért.

pákászcsalád

A 19. század elejéig, a Sárvíz szabályozásának ( a Sár vagy Sárvíz folyó helyett 2 új csatornát ástak, a mai Sárvizet és a Siót, amely eredetileg Simontornya felett torkollt a Sárvízbe ) és a Sárvíz mente mocsárvilágának lecsapolásáig a szedresi sziget is egy lápos, mocsaras, ősi táj lehetett, amely zavaros időkben menedéket nyújtott a környék lakóinak és - bár erről bizonyítékaink nincsenek - eltarthatott jópár pákászt is...

 

 

 


read full article
 

Csak úgy

PDFNyomtatásE-mail

Blog

Ma van egy szabadnak nevezett estém, amit egy egész napos melózás után a koliban töltök, azzal, hogy 2 órán át egy szál türcsiben lézengek, hogy msnezgetek, hogy beszélgetek a szobatársammal.

Nagyon régen nem volt már ilyen. :)

A minap ismét felröppent az ötlet, hogy ugye az augusztus 20-ai hétvége megszerveződik általam.. és őszintén szólva az agyam tüntet is ellene, hogy ne tegyem, mert az egy idegbaj, mert engem mérhetetlenül bosszant, hogy valakinek megszervezek valamit, ő pedig nagyívben tesz az egészre. Utólag pedig reklamál. Szóval még egy kicsit tűnődök a dolgon, hogy kell-e nekem ez. :) (úgyis meg fogom szervezni... vagyok annyira mafla :))

Ezúton is akkor ha valaki érzi magában a szándékot, jelezzen bátran, hogy jönne. Mert szállást csak viszonylag fix létszámra esélyes foglalni. Azt pedig sürgősen májusban meg kell tenni, mert augusztus 20-át mindenki a Balcsin akarja tölteni. :P Szo-szo tessék írni, hogy "igen én is!! én is !! én is!!" vagy valami. :)

A másik töménytelen mennyiségű emberkének tartozom immáron sörikézésekkel, borozgatásokkal, találkákkal, meg egyéb nyalánkságokkal. Egészen konkrét elképzelésekkel lehet bombázni (időpont + helyszín). Mert ha rám vártok bizony mondom nem lesz belőle semmi :)

Asszem ezzel vége is a közérdekű közleményeknek. 

További szépet!


read full article
 

1. oldal / 12

A friss hírek szállítója a Hir.ma hírportál.