Van akinek semmit sem jelent...

Blog

Van akinek semmit sem jelent.

Számomra viszont nagyon sokat. Azért ragadtam billentyűzetet hogy ezt leírjam, és nem csak a magam nevében.

Ez a hely a Sziget. Vannak gyerkőcök, akik a játszótéren kezdenek el hasonló korúakkal ismerkedni,  játszani, bandázni. Én a Szigetben kezdtem el mindezt. Ha csak tehettem mindig lementem a kert mögé. Előbb csak édesapámmal, majd később, egyedül és a barátokkal. Ott tanultam meg, hogy a héját nem szabad gyűlölni, mert megfogja a galambot, az egerészölyv azért vijjog február végén mert szerelmes, és a ragadozóknak elsőnek kell lenniük, mert mire ideér a tavasz a fiaik könnyű zsákmányra leljenek. A tavasz gyönyörű volt mindig. Rengeteg feketerigó fészket szemléltem a galagonya bokrokon a cseperedő kismadarakkal. Egyszer pedig egy negyven méter magas nyárfát is megmásztunk csak, hogy láthassuk mekkorák az egerészölyv fiai.

Itt tanultam meg azt melyek az ehető és a mérges gombák. Nosztalgiával gondolok arra az időre amikor kosárszámra szedtük a szegfű gombát. Most már csak hírmondóba lehet látni egy-kettőt. Találtunk bíbic fészket is. Amit nagyon nehéz volt észrevenni. A tojások színe és a felnőtt madarak csalafintasága miatt. Tavasz nem maradhatott bunkerépítés nélkül. Aminek takaros kis kuckó és számtalan elhagyott bicska és kisbalta lett az eredménye. Volt, hogy lent is aludtunk. Nem volt valami kényelmes de meg volt a varázsa.

A nyár a szünidő érkeztével még szabadabbá tette a napjainkat. A Sárvíz partja volt a cél és a Mátyás Sarok. Birkák módjára legeltük mosatlanul a vadsóskát a töltés oldalában. Kézzel fogtuk a kárászt és a kisebb pontyokat. Az alkalmi fürdések nem maradhattak sérülések nélkül sem. Gyakori volt a kagyló vágta talp vagy a partszéli bokrok,okozta karcolás is. A nyári lekaszált szénát gyakran megvámoltuk, mert kellett a kuckó tetejére.

Ahogy érkezett az ősz fogytak az utcában nyaraló gyerekek, és lassan ballagni kellett,szépen lebarnulva, megerősödve a tanévnyitóra. A suli miatt csak hétvégén maradt időnk lemenni a Szigetbe. Vágtunk nádat a bunkerra, és ez igen keserves munka volt. Építettünk magasleseket egy-egy szebb fára. Ami gyarapította az otthonról eltűnt kalapácsok, szegek és ácskapcsok számát. Meleg hosszú ősz esetén rengeteg nyárfa- és csiperkegombát szedtünk. Ezek mára eltűntek a beszántott réteknek és az eltűnt szarvasmarháknak köszönhetően. Már-már sötét volt mire hazaértünk a vasárnapi hosszúra nyúlt séták után és ez otthon dorgáló szavakat eredményezett.

A szüleim nem féltettek mert tudták hogy nagy bajom nem eshet. Néha leszakadt alattam a jég (ami megesett másokkal is) olyankor nálunk melegedtek meg a barátok és az elázott nadrágok és a zoknik is .Otthon pedig mit sem tudtak a szülők a jeges téli fürdőről. Finom volt a dér csípte kökényből lakmározni és sok csipkebogyó bánta hétvégi sétáinkat is. Ha komolyabb hó esett akkor irány a Cukor Domb. Nem szánkóval, hanem zsákkal. Utólag belegondolva elég bátrak voltunk, ha erről a falusi téli sportról volt szó. Esténként hazaérve csurom vizesen egyből a forró fürdőbe tessékelt édesanyám. Soha nem kaptam komolyabb betegséget, amihez a Szigetnek köze lett volna. A kullancsokat magunk szedtük ki, a piócákat magunk téptük le a bőrünkről. Az pedig, hogy valaki elvágta a kezét az otthonról elcsent késsel csak a saját ügyetlensége volt.

Ma már nem látok a Szigetben gyerekek építette kuckókat, kézzel halat fogó kis csibészeket,  fákra épített magasleseket.

Ezek mind eltűntek…..Gyerkőcök pedig vannak.  Hol vannak???

Otthon a tv vagy a számítógép előtt??? Jó lenne hétvégente több sétáló emberrel találkozni a Szigetben, akik távcsővel a nyakukban sétálnak, túráznak. Mert ez a hely megfogja azt aki fogékony rá és egy életen át el sem engedi.

Erdélyesi János