Az internet világában élünk, és nem is sejtjük, hogy ez milyen mértékű energiafogyasztással jár, ami természetesen károsítja a környezetet. Egy szerver annyi elektromos áramot fogyaszt, mint egy ötszáz wattos izzó, a hűtése pedig szinte ugyanennyi. Az információs technológia az ötödik legnagyobb energiafelhasználású iparág, ami a világ szén-dioxid kibocsátásának 5%-át adja. Ezzel az aránnyal már megelőzi a járműipart. Ezek a rendszerek folyamatosan üzemelnek, amihez az energiát főként fosszilis energiahordozókból nyerik. Egy átlag szerver károsanyagkibocsátása azonos két személyautóéval. Elkötelezett embereknek hála, már ebben a szektorban is sokan áttértek a megújuló energia használatára. Magyarországon elsőként a Green Hosting tárhelyszolgáltató, aki kizárólag olyan adatközpontokkal dolgozik együtt, akik az energiát szélerőművekből, vízerőművekből, napenergiából vagy geotermikus energiából fedezik. Szeretnék felhívni az emberek figyelmét, hogy minőségromlás nélkül is lehet úgy szolgáltatni, hogy közben a környezetünk se szenvedjen kárt.
„Ha nem teszünk valamit az IT ipar növekvő környezetszennyezése ellen, akkor valószínűleg a következő évtizedben a globális felmelegedés fő okozója lesz”-mondta Bill St. Arnaud a CANARIE vezető kutatója.
A friss hírek szállítója a Hir.ma hírportál.