magyarenergia fejlec
Facebook MySpace Twitter Google Bookmarks 

Zöldinfo

Egymillió dollár értékű orrszarvútülköt és elefántcsontot foglalt le és illegális elefántcsont-feldolgozó gyárat záratott be a rendőrség egy az afrikai kontinens több országára kiterjedő akcióban - közölte kedden, Párizsban az Interpol.

Az Interpol által koordinált, júniusban végrehajtott műveletben 41 személyt fogtak el. "Ezeknek az illegális termékeknek a piacról való eltávolítása csak az első lépés volt. Az akció során összegyűjtött információ lehetővé teszi a bűnüldöző hatóságok számára, hogy mind Afrikában, mind külföldön beazonosíthassák a csempész utakat és további letartóztatásokat hajtsanak végre" - mondta az Interpol Afrikai vadvilág-programjának igazgatója, Peter Younger.

 

Az orrszarvúak orvvadászata tavaly 15 éves csúcsot ért el a WWF természetvédelmi csoport állítása szerint. 18 ezer orrszarvú maradt már csak Afrikában, a Szaharától délre pedig maximum 690 ezer elefánt él, pedig több millióan voltak valamikor. Nagy a kereslet az elefántcsont iránt Ázsiában, valamint Afrika politikai instabilitása is ösztönzően hat az orrvadászokra, állítják a vadvédelmi szakértők.

 

alt

""A vadvilág elleni bűncselekmény hatása nem ismer határokat. A bűnüldöző szervezetek tagjait megölik küldetésük közben, az embereket pedig erőszakkal fenyegetik"- nyilatkozta Younger.

A hagyományos kínai orvoslásban alkalmazzák az orrszarvútülköt, mert úgy gondolják, hogy gyógyítja az ízületi gyulladást és a lázat. Az elefántcsontból pedig különböző tárgyakat, tőmarkolatot, dísztárgyakat faragnak. Az Interpol közleménye szerint a piacok és üzletek elleni razziákat Namíbia, Botswana, Dél-Afrika, Szváziföld és Zambia hatóságai hajtották végre.

Hozzászólok:


Iratkozzon fel Hírlevelünkre!



Email:
Keresztnév:
Válasszon!
Kérjük, írja be a kódot!
Kis/nagybetű érzékeny!
  Válasszon listákat:






 
Energiadoki
Forum

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés



A hírek fő támogatója: Szuperlemez.hu

Az oldalt készítette: www.iMagyarorszag.hu

Arculat: