A Föld óceánjaiban az oxigén alacsony szintje –különösen Amerika csendes-óceáni partvidékének északnyugati részén – újabb jelzés lehet azon alapvető változásokra, melyek a globális klímaváltozáshoz köthetőek – mondják kutatók Arra figyelmeztetnek, hogy az óceánok összetett, víz alatti ökoszisztémái és törékeny táplálékláncai zavarokat szenvedhetnek. Washington és Oregon állam bizonyos területein, az oxigén majdnem teljes hiánya miatt ráktetemek borították az óceáni feneket, 25 éves tengeri csillagokat öltek meg, megbénították a tengeri rózsákat, és kártékony baktériumok halmazát hozták létre, melyek ilyen kondíciók között virágzanak.
Hipoxiás – vagy alacsony oxigéntartalmú – területek régóta fennállnak a mély óceánban. Ezek a régiók – a Csendes-, Atlanti- és Indiai-óceánokban – a jelek szerint terjednek, egyre több négyzetkilométert foglalnak le, a felszín felé haladnak, és néhány helyen – mint a Csendes-óceán északnyugati része – a partvonal mentén veszik körbe a kontinentális talapzatot. Gregory Johnson oceanográfus szerint, „mindhárom óceánban feltűnő az oxigénszintek csökkenése”. Egyes helyeken, - mint Dél-Kalifornia partjainál – az oxigénszintek az utóbbi 25 évben durván 20 százalékkal csökkentek. Máshol, a kutatók szerint, ötven év alatt harmadával eshetett arányuk. "Az igazi meglepetés, hogy ez mennyire újfajta normává vált” – mondja Jack Barth oregoni oceanográfus. „Évről évre megfigyelhetjük”. Barth és kollegái szerint a változások konzisztensek a jelenlegi klímaváltozási modellekkel. A korábbi vizsgálatok során azt mutatták ki, hogy az óceánok savasabbá válnak, ahogy egyre több szén-dioxidot és egyéb, üvegházhatású gázt nyelnek el. "Amennyiben Föld tovább melegszik, a várakozások szerint egyre alacsonyabb oxigénszintekkel szembesülünk majd" - mondja Francis Chan tengerbiológus. Ahogy az óceáni hőmérséklet emelkedik, a felszínen lévő melegebb vizek egyfajta kupakként funkcionálnak, mely meggátolja a természetes cirkulációt, melynek révén, a mélyebb vizek – melyek már oxigénszegények – általában a felszínre emelkednek. Az óceáni víz afelszínen nyer ismét oxigént a levegőből. Az óceáni "holt zónákat”általában a mezőgazdasági túlfolyásokhoz és egyéb szennyezésekhez kötik, melyek olyan főbb folyókon érkeznek, mint a Mississippi vagy a Columbia. A négyszázvalahány zóna egyik legnagyobbika a Mexikói-öbölben található, a Mississippi torkolata közelében. A kutatók azonban ma már úgy hiszik, ezen területek némelyike – mint az északnyugati régió – az óceán oxigénszintjeinek szélesebb körű változásaival vannak kapcsolatban. A washingtoni és oregoni csendes-óceáni vizek az óceáni keringés hatására duplán szenvednek. A kutatók hosszú ideje tudják, hogy van egy természetes, alacsony oxigénszintű zóna az északnyugati kontinentális talapzatnál nyugvó mély vizekben. A nyár folyamán, a Föld forgásával megtámogatott északi szelek elszállítják a felszíni vizet a parttól. Ez a folyamat az oxigénben szegény vizet a felszínre emeli, az úgynevezett feláramlás révén. Bár a mélyből felszállított vízben kevés az oxigén, sok benne a tápanyag, mely „megtrágyázza” a fitoplanktonokat. Ezek a mikroszkopikus élőlények a világ egyik leggazdagabb óceáni táplálékláncának alját képezik. Ahogyan elpusztulnak, lesüllyednek és elkezdenek bomlani. Ez a folyamat oxigént használt fel, mely még tovább csökkenti az oxigénszinteket. A déli szelek a lesüllyedés révén visszafordítják a folyamatot. A 2002 óta a szél és óceáni keringésben bekövetkezett változások megzavarták a törékeny egyensúlyt a két vízszállító folyamat között. A kutatók most pedig már azt fedezik fel, hogy az alacsony oxigéntartalmú zónák a part felé terjeszkednek. "Egybecseng a globális melegedés modelljeivel, ám az időskála túl rövid ahhoz, hogy tudjuk, trendről vagy időjárási jelenségről van-e szó” – mondja Johnson. Mások némileg egyértelműbben fogalmaznak, és az alacsony oxigénszinteket inkább a globális melegedéshez, mint az El Ninóhoz hasonló jelenségekhez kötnék. Steve Bograd oceanográfus szerint "az ökoszisztémában ez olyan nagy zavar, melynek komoly biológiai következményei lehetnek". Bograd a kaliforniai áramlatban vizsgálja az oxigénszinteket. Egyes kutatók úgy hiszik, a klímaváltozás lehet rá hatással. Eddig, a legrosszabb hipoxiás zónára az északnyugati területen 2006-ban bukkantak. Közel 3100 négyzetkilométert fedett le az oregoni Newportnál. A zóna a vízoszlop nyolcvan százalékára terjedt ki, és abnormálisan hosszan, négy hónapig tartott. A feláramlás miatt, a világ legtermékenyebb óceáni régióinak némelyikeWashingtonnál és Oregonnál található. Hasonló feláramlás mindössze három másik helyen zajlik, Peru és Chile partjai mentén, egy Észak-Afrikától Portugáliáig nyúló részen, és Dél-Afrika, valamint Namíbia atlanti-óceáni partvidékén. A kutatók egyelőre nem biztosak benne, az alacsony oxigénszintek hogyan befolyásolják az óceáni ökoszisztémákat. A fenéklakó fajok lehetnek a legnagyobb veszélyben, mivel lassan mozognak, és talán nem tudnak elmenekülni az alacsony oxigénszintek elől. A legtöbb hal ki tudja kerülni a veszélyt. Egyes fajok viszont – mint a királylazac – sekélyebb vizekre kényszerülnek a megszokottnál. Az nem egyértelmű, hogy az alacsony oxigénszintek változtatnak-e a lazacvándorlási útvonalakon. Más fajok, mint a medúzák, kedvelhetik az alacsony oxigéntartalmú vizet. A rendszerint Mexikónál és Közép-Amerikánál élő Humboldt kalmár képes túlélni az oxigénszintek csökkenését, és ma már Alaszkánál is látják őket. Chan szerint az egész olyan, mint egy kísérlet. Néhány dolgot eltávolítanak a táplálékláncból, és megfigyelik, mi történik. Ám ha túl sok minden kerül ki a rendszerből, annak már komoly hatása lehet. Forrás: hirado.hu/YahooNews 

A friss hírek szállítója a Hir.ma hírportál.