Algakutatási centrum és Európában újszerű bioalga üzem létrehozását tervezik Magyarországon.;A tervek szerint az algatechnológia segítségével nagyüzemi mennyiségben állíthatnak elő bioüzemanyagot, valamint értékes kozmetikai- és gyógyszeralapanyagokat. A Green Capital Zrt., a Győri Szeszgyár és Finomító Zrt., valamint az INTELCOM Mérnöki Kft. a mai napon szándéknyilatkozatot írt alá. A dokumentumban a felek rögzítik, hogy közös, az algatechnológiai kutatást és egy a kutatás gyakorlati megvalósítását szolgáló programot indítanak. A kezdeményezés hosszú távú célja, hogy olyan, nagyüzemi léptékben is használható technológiát fejlesszenek ki, amelynek segítségével a jövőben Magyarországon is készülhetnek majd algából előállított termékek. A megállapodás mindezek mellett kiemeli egy algakutatási centrum, egy algabank és az INTELCOM Mérnöki Kft-nél már működő kísérleti fotobioreaktor felhasználásával egy tudásközpont létrehozását, valamint közös pályázatok előkészítését is. Az algatechnológia számos előnyének egyike, hogy az alga biomassza előállítása esetén nincs szükség az értékes termőföldre. Így az eddig élelmiszer, vagy mezőgazdasági termék előállítására alkalmatlan területek is hasznosíthatóvá válnak. Mivel az alga előállításához vízre, napfényre, és szén-dioxidra van szükség, az így nyert biomassza a benne lévő értékes, kinyerhető termékek (gyógyszer- és kozmetikai alapanyagok, bioüzemanyag alapanyagok, stb.) mellett mint energiahordozó is sokszorosan megújuló energiának számít. Az egyik legfontosabb algaalapú termék lehet a bioetanol (bioüzemanyag), amelynek előállítása fenntartható keretek között, nem élelmiszer eredetű mezőgazdasági terményből történhet. A Green Capital, a Győri Szeszgyár, valamint az INTELCOM Mérnöki Kft. szerint az együttműködés lehetőséget nyújt arra, hogy a legjobb hazai találmányok, technológiák és gyakorlat alkalmazásával a felek minden eddiginél hatékonyabb munkát végezzenek a fenntartható fejlődést támogató kutatás és fejlesztés területén. Forrás:www.greenfo.hu
A friss hírek szállítója a Hir.ma hírportál.