Alternatív energia

III. Magyarországi Klímacsúcs

PDFNyomtatásE-mail

Zöldinfo

 altJanuár 19-én, Szentendrén megrendezték a III. Magyarországi Klímacsúcsot. Fazekas Andrea a Klíma Klub elnöke nyitóbeszédében elmondta, hogy konkrét feladatokat kell felvázolni a védekezéssel és az alkalmazkodással kapcsolatban. Felhívta a figyelmet a környezettudatos gondolkodásra, a tudatos vásárlásra és fogyasztásra és az egészséges életmódra. Említette a Földmentő akciót, ami az első lépés volt a Magyar Olimpiai Bizottsággal való együttműködésben. Az erdőültetéseket is folytatni fogják, a tavalyi évben 11 ezer fát ültettek, ami a 11 ezer taglétszámot szimbolizálta, akik aktívan közreműködtek a klímatudatos életmód elterjesztésében. Délelőtt szakmai előadások voltak, Dr. Baranyai Gábor miniszteri biztos mondott beszédet, majd Szentendre polgármestere, Dr. Dietz Ferenc szólalt fel. A pódiumbeszélgetésen a Klíma Klub Tudományos Tanácsadó Testület tagjai Prof. Dr. Kerekes Sándor, Prof. Dr. Láng István, Prof. Dr. Molnár Sándor, Prof. Dr. Jolánkai Márton és Dr. Mika János osztották meg egymással és a hallgatósággal  véleményüket a klímaváltozás hatásairól és annak mérsékléséről.

Végül megfogalmaztak egy 6 pontból álló ajánlást.

  1. Legyen a kormánynak cselekvési terve, ami összhangban van az EU előírásával és a zöld gazdaság elveivel.
  2. Jogszabályok meghozatala az energiastratégiával , a vízüggyel, a klímatörvénnyel és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban.
  3. A megelőzés szem előtt tartása és támogatása.
  4. Szakmai klaszterek létrehozása és technikai, minőségi és létszámbeli támogatása.
  5. Tudatformálás a lakosság körében is, az egyéni felelősségvállalás  erősítése.
  6. A tudományos kutatási és innováció fejlesztése

A konferencia hozzájárult a gazdaság, a tudomány, a döntéshozók és a civil szervezetek munkájához.

A friss hírek szállítója a Hir.ma hírportál.