A németországi Fekete-erdő régióban található Donaueschingen és Furtwangen régóta vitatkoznak azon, hogy melyik városban ered a Duna. A legelterjedtebb nézet szerint az előbbinek van igaza - a folyam kezdeteként a Wikipedia is a Brigach és a Breg patakok donaueschingeni találkozását említi. Egy német szólás szerint a Brigach és a Breg engedik útjára a Dunát. Több forrást is számon tartanak, melyek a hírneves folyót a gyökereinél táplálják, ezek közül a legnagyobb, melynek másodpercenként 900 liter a vízhozama, szintén Donaueschingenben található, egy kastélykertben, 680 m tengerszint feletti magasságban. Mint számos más helyen, itt is tartja magát a tradíció, hogy ha valaki egy érmét dob bele a forrásba, teljesül egy kívánsága.
Ezen környezetben aktív Donaueschingen városának Környezeti Irodája (Umweltbüro), melynek munkájáról két polgári szolgálatos munkatárs, Johannes Lohberger és Jeremias Händel számolt be a Greenfo-nak. Az Európai Unióban minden folyót vissza kell állítani a természetes állapotába 2015-2020-ig – mondja Johannes. Az intézményben egy biológus munkatárs egy „iparivá” alakított folyó természetessé való visszaalakításán dolgozik. A képen látható makett mutatja, hogy az átalakítás előtt szabályos, egyenes folyóba kanyarulatokat helyeznek el, és fákat ültetnek a partjára. Szintén a vízfolyásokhoz kötődnek az iroda árvízvédelmi projektjei.
Az iroda emellett tanácsadó szolgáltatást nyújt a 20 000 lakosú Donaueschingen, a hétezres Hüfingen és az öt-hétezres Bräunlingen településeknek. Elmagyarázzák a lakosságnak, hogy melyek a környezetkímélő termékek – például tisztítószerek, papírok. Az önkormányzatoknak is tanácsokat adnak energetikai kérdésekben – ezen a téren igen sikeres a tevékenységük. 30%-os energia-megtakarítást értek el a közszférában, anélkül, hogy bármi újat építettek volna. A három városnak közös szennyvíztisztító üzeme van, ezzel pedig pénzt takarítanak meg.
A fesztiváloknak, kongresszusoknak otthont adó Donauhalle most zajló újjáépítésekor nagy súlyt fektetnek a megújuló energiák hasznosítására – a néhány hónapon belül elkészülő felújított épület sok energiát fog megtakarítani a korábbi üzemeléshez képest. Az intézményben egyébként évente kongresszust rendeznek a megújuló energiáról.
Egy közeli kis faluban, Mundelfingenben is folyamatban van egy projekt: egy gazda biogáz üzemet szeretne építeni, mellyel áramot termelne, a keletkező hőt pedig a közeli lakosoknak adná el. Az iroda segít neki megtalálni a legkedvezőbb helyszínt, ahol a legtöbb energiát tudná eladni, és a hírverést is segíti a kezdeményezés körül. A faluban az áram jelentős részét napelemekkel termelik meg - az új terv megvalósulása után a település teljesen önellátó lesz az energiaellátás szempontjából. Szintén energetikai beruházásként egy régi szemétlerakóra kis dombot építettek, melynek déli oldalára naperőművet telepítettek.
Jeremias elmondása szerint a Környezeti Iroda területhasználati térképeket is készít a környékről, feltüntetve a természet, az ipar és a lakóházak számára fenntartott területeket. Johannes arról is beszámolt, hogy az iroda brosúrákat készít a lakosság számára, hogy segítséget nyújtson a házak felújításában, vagy a vegyszermentes kertművelésben. Az emberek informálása céljából rendezvényeken is részt vesznek, illetve cikkeket írnak a helyi újságokba. Érdemes hozzájuk fordulni tanácsért, mivel ők nem akarnak eladni semmit, ellentétben a cégekkel, amelyek csak a jó oldalát mutatják be termékeiknek.
Nemrégiben új katolikus óvoda épült Sumpfohren községben, amelyben minden beépített anyag fenntartható forrásból származik. Alacsony az energia-felhasználása, mivel jó a szigetelése és kevés energia kell a felfűtéséhez. A gyerekek székei ökologikus faültetvényekből származnak.
A polgári szolgálatosok egy klubot is tartanak a természetről és a környezetről, ahová a körzet városainak hat és tíz év közötti gyerekei járnak minden csütörtökön, és havonta egy szombaton. Egyik alkalommal egy ácsnál voltak látogatóban, aki a munkája során keletkező kisméretű hulladék fát eltüzeli, és ezzel hőt szolgáltat a helyi lakosoknak. Ősszel pedig egy erdésszel találkoztak, aki a fák növekedéséről beszélt nekik, és elmondta, hogyan választja ki a kivágandó fákat. A programokon a gyerekeknek lehetőségük van a kérdezésre. Ez az oktatást tartó fiataloknak is jó iskola, megtanulják, hogy hogyan kell röviden, és a gyerekek számára is érthetően elmondani a dolgokat.
Érdekes adalék, hogy Donaueschingen honlapjának még magyar nyelvű aloldala is van, és a város egyik terén a karnevált bemutató táblán szintén megtalálható magyar fordításban is a tájékoztató szöveg. Forrás:greenfo.hu
A friss hírek szállítója a Hir.ma hírportál.