Dr. Carlo Rubbia a CERN Nobel-díjas fizikusa szerint, Obama egy szavába kerülne és megoldódna a világ energiaproblémája. Az elkövetkező húsz év alatt az energiaválságot elkerülendő, 26 ezer milliárd dollárt kell pumpálni az energiaszektorba, mivel az energiafogyasztás túlnő a kínálaton. Ezt a krízist a tóriummal el tundánk kerülni, mondja a fizikus, aki ezen a területen a legismertebb szaktekintély. A tórium ritka, rádioaktív fém, ami hasonlít az uránra, viszont jóval több energia nyerhető belőle. Így egy tonna tórium 200 tonna uránnak vagy 3,5 millió tonna szénnek felel meg. Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy nam marad utána veszélyes hulladék, valamint nem kell nagy nyomású vízzel hűteni, így kisebbek és olcsóbbak lehetnének. Egyes számítások szerint egy tóriumos erőmű felépítése körülbelül hárommilliárd dollárba kerül, de környezetbarát módon és olcsón üzemeltethető nagyon sokáig. Rubbia vezetésével több atomfizikus is próbálja meggyőzni Obamát, hogy az atomerőműveket állítsák át uránról tóriumra. Azzal érvelnek, hogy alig van hátra időnk a fosszilis energiaforrásaink kimerüléséig, és sajnos a megújuló energiaforrások még nincsenek olyan fázisban, hogy képesek legyenek pótolni a kiesést. Rubbia szerint a tóriumkészletünk több ezer évre biztosítaná civilizációnk fennmaradását. Az "elmaradott" India már el is kezdte a tóriummal működő atomerőművek létrehozását. Már ebben is a "fejlett" országok előtt járnak. Bár tegyük hozzá, az USA is végez kísérleteket ez irányba.
A friss hírek szállítója a Hir.ma hírportál.