Alternatív energia

Zöldülő óvodák és iskolák

PDFNyomtatásE-mail

Zöldinfo

A zöld óvoda címre január 29-éig, az ökoiskolai rang elnyerésére március 1-jéig lehet pályázni. A megszerzett elismerés háromévente újítható meg. Ebből következik, hogy a pályázatban felvállalt programoknak legalább három évre kell szólnia.

Ez idáig az országban 230 óvoda és 443 iskola vált a mozgalom elkötelezettjévé. A környezetvédelmi minisztérium tavaly több hónapon át tartó kampányt folytatott zöld kréta roadshow néven, hogy minél több újabb iskolát és óvodát nyerjenek meg az ügy érdekében. Az országos megmozduláson 24 ezer diák és pedagógus vett részt. Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter hangsúlyozta:

— Szeretnénk, ha minél több oktatási és gyermekintézmény tűzné ki a képzeletbeli zöld zászlót. Meggyőződésünk, hogy a jövőnk a felnövekvő generációk gondolkodásán múlik. Az pedig, hogy a gyerekek hogyan gondolkodnak a természetről, a környezettudatos életről, rajtunk, mostani felnőtteken áll. Azon, hogy mit tanítunk, és milyen példát mutatunk nekik.

Tavaly mindössze egy óvoda nyert zöld címet Békés megyéből: a szeghalmi D'Orsay-kastélyban működő napközi otthonos óvoda. Divicziné Nagy Ildikót és Ardai Sándorné óvónőket arról kérdeztük, hogyan változott meg életük az oklevél megszerzése után.

— Mi vagyunk az óvoda pályázatfigyelői, így találtunk rá erre a lehetőségre — avattak a részletekbe. —  Láttuk, hogy intézményünk minden feltételnek megfelel. Van sókuckónk, majdnem egy évtizede erdei ovizunk, és minden nálunk dolgozó képes a zöldügy érdekében együtt dolgozni. Vállaltuk az óvodakert létrehozását, a tavaszi egy család — egy virág akciót, a folyamatos faápolást és madárvédelmet, kirándulásokat, a városunk megismerését, az energiatakarékos életre nevelést. Utóbbi jegyében mozgásérzékelős lámpákat szereltünk fel az intézményünkbe, de tervben van a fűtéskorszerűsítés, az ablakok cseréje és az energiatakarékos csapok felszerelése is.

Azt mondhatjuk, sokkal környezettudatosabb életet élünk, mióta zöldek vagyunk, másoknak is javasoljuk, használják ki ezt a lehetőséget! 
A békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola is tavaly lett hivatalosan zöld: 2009-ben kapták meg a kitüntető ökoiskola címet. Kőrösi Tibor biológiatanár, a környezeti munkacsoport vezetője így emlékezett a kezdetekre:

— Iskolánkban már ötödik éve működik környezetvédő csoport Jankay zöldjei néven. Kezdetben úgy gondoltuk, számunkra nem fontos az „öko” rang, hiszen nem ettől leszünk jobbak. Aztán rájöttünk, mégsem butaság próbálkozni, hiszen nomen est omen, vagyis a név kötelez. Ha már megszereztük ezt a címet, kötelességünk ennek megfelelően élni az iskola minden területén.Gyakran lépünk ki a tágabb környezetünkbe is. A Vasárnapi Iskola program keretében járunk Erdélybe, jó a kapcsolatunk a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságával, folyamatosan részt veszünk az Élővíz-csatorna takarításában. Biztos vagyok benne, a mi gyerekeink már sokkal tudatosabban gondolkodó és élő felnőttek lesznek.

A friss hírek szállítója a Hir.ma hírportál.